Renault Master 4
Hátsó biztonsági övek
Zárás
Húzza ki az övet lassan, egyenletesen, és győződjön meg róla, hogy az övcsat nyelve 1 reteszelődött-e a zárszerkezetben 2 (a reteszelődés ellenőrzéséhez húzza meg az övcsatot 1).
FIGYELMEZTETÉS
A rosszul beállított vagy összecsavarodott biztonsági övek baleset esetén sérülést
okozhatnak.
Személyenként (felnőtt vagy gyermek) egy biztonsági övet használjon.
Állapotos édesanyák is kötelesek becsatolni a biztonsági övet. Ebben az esetben ügyeljen
arra, hogy a heveder alsó szára ne nyomja túlságosan a has alját, de túlságosan laza
se legyen.
Kicsatolás
Nyomja meg a gombot a 2 záron. A biztonsági övet az övcsévélő visszahúzza. Kísérje a kezével.
FIGYELMEZTETÉS
A hátsó ülések kialakítása semmilyen esetben sem teszi lehetővé gyermekek elhelyezését
(ülésmagasítón, gyerekülésben, kosárban).
A hátsó üléseken nem utazhatnak olyan gyermekek, akiknek szükségük van ezen kiegészítők
bármelyikének használatára.
Halálos vagy súlyos sérülés veszélye.
FIGYELMEZTETÉS
A biztonsági öv mindkét szárának feszesnek kell lennie, nem szabad lógnia. Ha laza
az öv, húzza meg a biztonsági öv felső szárát, ez megszönteti a lazaságot. Az öv felső
szárának a mellkasára, az alsónak pedig a medencéjére kell simán felfeküdnie.
Súlyos sérülés vagy halál veszélye áll fenn, ha a biztonsági övet nem megfelelően
használják.
Biztonsági öv karbantartása
Tartsa tisztán.
Ne használjon oldószert, fehérítőt vagy festéket. Tisztítás után törölje le ruhával
a biztonsági öveket, majd hagyja száradni árnyékos helyen. Ne szárítsa a biztonsági
övet napon vagy fűtőberendezés közelében. Ne hagyja a biztonsági öveket felcsévélődni,
amíg teljesen meg nem száradnak. Ne használjon kenőanyagot a csaton vagy az övtekercsen.
Ha szennyeződés gyűlik össze a felső övvezetőben, a biztonsági öv lassan csévélődik
fel. Törölje le az övvezetőt tiszta, száraz ruhával.
A biztonsági öv ellenőrzése
Ha egy biztonsági öv nem működik megfelelően, laza alkatrészek, rendkívüli vagy szokatlan
kopás/károsodás, vágások, foszlások vagy kopás látható a hevederen, a csat, a zár,
az övcsévélő, vagy bármely más alkatrész sérülése, az egész biztonsági övet ki kell
cserélni.
Soha ne próbálja meg saját maga módosítani, szétszerelni vagy javítani a biztonsági
övet. Baleset után ellenőriztesse, és szükség esetén cseréltesse ki az öveket.
FIGYELMEZTETÉS
A biztonsági övek szükség szerinti ellenőrzésének, karbantartásának és cseréjének
elmulasztása súlyos sérüléstvagy halált okozhat, ha a biztonsági övek nem működnek megfelelően, amikor szükséges. Rendszeresen
ellenőrizze a biztonsági öveket.