Tartsa be az adott ország erre vonatkozó szabályozását.
Gyermeknek és felnőttnek egyaránt a közlekedési szabályoknak megfelelően kell a gépjárműben utaznia, függetlenül a megteendő út hosszától. Ön a felelős a szállított gyermekekért.
Az alábbi figyelmeztetések azt a célt szolgálják, hogy a légzsák -airbagzavartalanul működhessen, és hogy kioldódása ne okozhasson közvetlen súlyos sérüléseket.
Ez a fajta airbag az ülések mellett (az ajtó felőli oldalon) nyílik ki, hogy megvédje az utasokat jelentős oldalsó ütközés esetén.
Függöny-légzsákok (Airbags)
A gépkocsi mindkét oldalsó felső része fel van szerelve egy-egy légzsákkal (airbag), amely az első és hátsó oldalablakok mentén nyílik ki, hogy megvédje az ott ülőket az erős oldalsó ütközéstől.
Biztonsági okokból azt tanácsoljuk, hogy a gépkocsi minden utasa mindig használja a biztonsági övet, még rövidebb távolságra is. Ezenkívül tartsa be annak az országnak az erre vonatkozó előírásait, amelyikben éppen tartózkodik.
A megfelelő védelem biztosítása érdekében, indulás előtt végezze el a kezelőszervek helyzetének beállítását, majd a biztonsági övek beállítását minden utas részére..